Fórum a BDDSZ Biatorbágyi Alapszervezeténél
Fórum a BDDSZ Biatorbágyi Alapszervezeténél
Fórum a BDDSZ Biatorbágyi Alapszervezeténél
Beszámoló a Koragyermekkori Platform konferenciájáról
2026. június 4-én került megrendezésre a Koragyermekkori Platform országos konferenciája, amelyen a BDDSZ képviseletében Bálint Klára ügyvivő vett részt, képviselve a szervezetünket.
A rendezvény megnyitásaként a szervezők köszöntői után,
A Delej utcában található lakás 34 négyzetméteres, egy kis erkély is tartozik hozzá. Egy szobás, illetve található benne egy konyha étkezővel. A közös költsége 15 000 Ft, fűtőpanelek és hűtő-fűtő klíma szolgáltatja a fűtést. Mindent összevetve a bérleti díj rezsivel együtt 200-210 000 Ft lesz.
A tulajdonos és a beköltöző bérlő között közvetlen szerződéses kapcsolat nincs, a bérlővel és a tulajdonossal is az Utcáról Lakásba! Egyesületből kivált Lakhatást Most! Lakásügynökség szerződik.
Május 11-15 között a Debrecen Megyei Jogú Város Egyesített Bölcsődei Intézménye adott helyt a BDDSZ "Egészségtudatosság a bölcsődében - Egyenes derékkal jöttem " akkreditál továbbképzésnek, amit ezúton is köszönünk -, s a résztvevők többségét is az intézmény biztosította.
Mit vár a BDDSZ az új kormányzattól, milyen jogosítványokat szeretnénk visszakapni, milyen előremutató javaslataink vannak a kora gyermekkori nevelés jobbá tételéhez. Hogyan tudjuk megközelíteni a gyermekek joga felől a munkánkat és hogyan tudjuk segíteni a biztonságosabb és egészségesebb munkavégzést. Többek közt erről beszélt elnökünk, Szűcs Viktória a Klubrádióban a Szolidaritás című műsorában beszélt.
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete Ügyvivő Testülete (BDDSZ ÜT) gratulál Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszteri kinevezéséhez, és kifejezetten üdvözli azt a megfontolást, hogy a bölcsődék irányítása (az oktatási-nevelési folyamat első lépcsőjeként: bölcsőde, óvoda, iskola) az oktatási és gyermekügyi minisztériumi alá fog tartozni! A koragyermekkori ellátások egy rendszerben való kezelése előremutató és a fejlett európai országok mintáját követi!
A 2026. évi Bölcsődék Napja alkalmából (2026.04.22-én) a Magyar Bölcsődék Egyesülete és a Bölcsődei Múzeum Alapítvány közös szervezésében került megrendezésre az ünnepi szakmai nap és díjátadó. A rendezvénynek a józsefvárosi H13 Kultpont adott helyet.
Hosszú idő után 2026. április 14-én újra megrendezésre került az ifjúság részére egy személyes találkozóval járó esemény.
Ezt a napot Szűcs Viktória a BDDSZ elnöke nyitotta meg, ismertette a szakszervezet működését, és munkáját. Ezután Zsigó Judit a BDDSZ IT 2019-ben megválasztott vezetője mutatta be az IFI tagozat eddigi tevékenységét.
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete a terület egyetlen reprezentatív szakszervezete, több mint harmincöt éve a munkavállalói érdekek védelmén túl a bölcsődék szakmai-ágazati érdekeinek képviseletét is szolgálja. Számos olyan eredményt tudhat a háta mögött, amely a bölcsődei ellátás minőségének emelését, illetve az ágazatban foglalkoztatottak élet- és munkakörülményeinek javulását biztosítja.
Örömmel adunk hírt arról, hogy a BDDSZ tovább erősödik: az elmúlt időszakban két új alapszervezet is megalakult.
Február 23-án Pátyon jött létre új alapszervezetünk. Az alakuló ülésen a jelenlévők megvitatták a helyi szervezet céljait, feladatait, valamint megválasztották a tisztségviselőket, akik a jövőben képviselik a tagok érdekeit és koordinálják a szervezet munkáját.
Sikerrel fordult a TASZ segítségével az Emberi Jogok Európai Bíróságához egyik tagunk - miután itthon az Alkotmánybíróság elutasította - a megbízhatósági vizsgálat miatt, amelynek keretében titkos megfigyelést is alkalmazhatnak a hatóságok.
"A strasbourgi bíróság most kimondta, hogy a vizsgálat túlzott beavatkozást jelent az érintettek magánszférájába, így a kormánynak kezdeményeznie kell a törvény megváltoztatását.
Az új évet rögtön egy szuper hírrel kezdjük: újabb sikert értünk el, ezúttal Dunaújvárosban!
2026. január elsejétől minden kollégánk, így a bölcsődei dajkák is évi 5 nap rekreációs szabadságban részesülnek Dunaújvárosban.
A megállapodást az aláírást követően a képen is láthatóan Vida Dóra, a Bölcsődék Igazgatósága Dunaújváros vezetője és Elek Márta, a BDDSZ Dunaújvárosi Alapszervezetének titkára kézfogása pecsételte meg.
Kis lépések is nagy eredményt hozhatnak, ezért is érdemes csatlakozni a szakszervezethez!
Kedves Kollégák!
Folyamatosan, több munkatárssal dolgozunk azon (munkaidőn kívül is), hogy a megnövekedett belépési igényeket és a honlap belső felületéhez való hozzájutást biztosítsuk (egyenként aktiváljuk).
A honlap belső felületéhez csak a jelenleg tagdíjat fizető tagjaink, illetve azon új belépők kapnak jogosultságot, akik a belépésükkel egyidőben a rájuk irányadó tagdíjat rendezték.
Ezt ellenőriznünk kell minden esetben.
A megnövekedett igények kiszolgálása hosszabb időt vesz igénybe, ami miatt szíves elnézéseteket és türelmeteket kérjük!
A SZÁÉF mai ülésén a Kormány tájékoztatta az oldalakat a korábbi ülésein meghozott döntéseiről, így:
Összefoglaló a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum 2025. október 27-i üléséről.
Hatodik kerületben, Szív utcában régi építésű, de jó állapotú gangos ház harmadik emeletén (lift nincs) 62 nm-es világos, közepes állapotú, konvektoros, bútorozott két szobás lakás kiadó. Kb. három fős háztartás számára ideális. Saját gáz-, villany-, vízóra van.
Jó hír: kaució nincs!
A lakás bérleti díja pedig 155 000 Ft /hónap + közös költség + rezsi. Ez a bérleti díj az ingatlan becsült piaci bérleti díjához képest kb. 35-40%-kal csökkentett bérleti díj.
Bölcsődét építenél, átalakítanál, esetleg felújítanál, de nem tudod milyen előírásoknak kell megfelelni? A nevelési és oktatási intézmények tervezési előírásai című szakmai fórumon választ kaphatsz kérdéseidre.
Az Magyar Szabványügyi Testület szakmai fórumot szervez a nemrégiben bővített és átdolgozott, közoktatási intézmények tervezésével foglalkozó szabványokról.
Az iskolák, óvodák mellett a bölcsődékre vonatkozó szabványt is bemutatják az érdeklődőknek.
Mintaértékű megállapodást kötött a BDDSZ IV. Kerületi Alapszervezete képviseletében: Égerházi Judit az Újpesti Önkormányzati Bölcsődék Intézménye munkáltatójával Kocsis Ildikóval, ezzel összesen 260 számú dolgozó munkakörülményein tudtunk javítani.
A felek a már meglévő Kollektív Szerződésük módosításának keretében többek között megállapodtak abban, hogy 2025. januártól:
A BDDSZ fórumot tartott a csepeli Cseperedő Bölcsődében, ahol a résztvevők áttekintést kaptak a szakszervezeti munka eredményeiről és a tagság nyújtotta előnyökről.
NYILATKOZAT
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete kiáll Kuslits Gábor elismert szociális szakember, volt TEGYESZ igazgató mellett, aki nyíltan mert beszélni a gyermekvédelem problémáiról!
Kedves Bölcsődei Dolgozók!
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a 173 éves magyarországi bölcsődei hálózat valamennyi egykori és jelenlegi dolgozóját a Bölcsődék Napja alkalmából!
Milyen új hatékony toborzási technikák vannak? Hogyan lehetnek jobbak a közszolgáltatások? Többek között erre kerestek választ az EPSU (European Public Servise Union), a Közszolgálati Szakszervezetek Európai Szövetségének Közép-Európai Nyugat-Balkáni Választókerületének tagjai Pozsonyban a 2025. március 19-20.-i ülésükön, amelyen szakszervezetünk elnöke, Szűcs Viktória is részt vett.
A Semmelweis Egyetem Szociális Vezetőképző Fórumán 2025. április 3-án a szociális szakma érdekvédelmének jelenéről és jövőjéről tartott Dr. Nyitrai Imre panelbeszélgetést szakszervezeti vezetőkkel, köztük Szűcs Viktóriával, szakszervezetünk elnökével. Valamennyi résztvevő azt emelte ki: az érdekvédelem jövője abban rejlik, hogy a munkavállalók álljanak ki magukért.
Az idén két éves KIKAZOK podcast vendége volt Szűcs Viktória BDDSZ elnök.
A beszélgetést készítette Dr. Nyitrai Imre (SZVK) (Egykori szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár, a 2013-2016 között működő Szociális Ágazati Sztrájkbizottság kijelölt kormányzati tárgyalópartnere.)
A Podcast segítségével betekinthetünk a bölcsődei érdekképviselet világába, valamint megismerhetjük a BDDSZ elnökét és a BDDSZ eredményeit is.
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete Díszoklevél Kitüntetés adományozására várja a területről a javaslatokat, melyre vonatkozó felhívás az alábbiakban, illetva a szabályzat a csatolmányban olvasható:
Tisztelettel és szeretettel gondolunk Stróbl Máriára mindannyiunk tanítómesterére, aki a 15 éve hunyt el.
Mária életét és munkáját a kisgyermekek szeretete, az értük és családjukért érzett felelősség határozta meg. Munkánkban az ő szakmai hagyatékának birtokában igyekszünk méltón helytállni és olyan alázattal végezni azt, ahogy ő egész életében tette.
Szervezetünk (BDDSZ) elkötelezett a tagjai életkörülményeinek javításában, melynek egyik új területe a lakhatás.
E cél mentén 2023 második fele óta együttműködésben állunk az Utcáról a Lakásba Egyesülettel (ULE) és már öt BDDSZ tagunk számára tudtunk ilymódon biztosítani lakhatást, akik nagyon elégedettek és örömmel foglalták el új otthonukat.
2024. június 6-án a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete tisztségviselőinek lehetőségük volt megismerni Dr. Szilágyi Barnabás előadásában a Miniped (bölcsődei adminisztráció) programot.
KÖSZÖNTŐ A 172 ÉVES MAGYARORSZÁGI BÖLCSŐDEI ELLÁTÁS DOLGOZÓI RÉSZÉRE
2024. ÁPRILIS 21. A BÖLCSŐDÉK NAPJA ALKALMÁBÓL
Kedves Bölcsődei Dolgozók!
Alkotmánybírósághoz fordult a BDDSZ - tizenegy szakszervezettel összefogva -, a szakszervezeti tagdíjlevonás tilalma miatt.
Álláspontunk szerint a szakszervezet, mint az Alaptörvény által nevesített intézmény vonatkozásában is érvényes az, amit az Alkotmánybíróság már több vonatkozásban (környezet védelme, jogállamiság elért szintje) kimondott: alkotmányellenes a már elért védelmi szintből való visszalépés.
Kedves Tagtársunk!
A bölcsődei dolgozók aktivitásának, pereinek és jelzéseinek köszönhetően a BDDSZ 2022-ben sikeres tárgyalást folytatott a felelős minisztériummal a gyógypedagógiai pótlék kiterjesztéséről. A jogszabály módosításának köszönhetően 2023. január 1-jétől a korai fejlesztésre jogosult gyermekek bölcsődei, mini bölcsődei ellátása után egyértelműen jár pótlék a kisgyermeknevelőknek.
Az önálló bölcsődei ágazati bértáblával kapcsolatos alapvetéseink (amit megküldtünk a minisztérium felé is) a következők:
2023. március 2-án a Kormány oldalán megjelent a Köznevelésben foglalkoztatottak jogállásról és egyes kapcsolódó törvények módósításáról szóló jogszabálytervezet. Társadalmi egyeztetés során az észrevételek megküldésének határideje 2023. március 10. volt.
Több jelzés érkezett szervezetünkhöz a területről, hogy A személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII.4) SzCsM rendelet alapján a bölcsődei dajkákat regisztrálták és így továbbképzési kötelezettségük keletkezett.
A BDDSZ a Bölcsődei felmérés 2022 címet viselő országos vizsgálata során képet kapott arról, hogy az ágazatban dolgozók számára melyek a legégetőbb, megoldásért kiáltó problémák. A területről 5403 db kitöltött kérdőív érkezett vissza, és a kiértékelésük szerint 3219 fő jelölte meg a bölcsődei dolgozók önálló ágazati bértáblájának kialakítását, mint igényt.
A BDDSZ országos reprezentatív szakszervezetként képviseli továbbra is a dolgozók érdekeit!
A 2022. évi közalkalmazotti reprezentativitás megállapítási eljárás során a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) az alábbi ágazatban/alágazatban/szakágazatban ért el reprezentativitást:
A Kjt. 6/A. § (3) bekezdésében foglalt feltételnek megfelelő, ágazati (alágazati, szakágazati) szinten reprezentatív szakszervezet:
Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
Szervezetünkhöz 2021. utolsó hónapjaiban számos problémajelzés futott be a bölcsődei kisgyermeknevelők, vezetők részéről a telemedicinális szolgáltatás közösségi gyermekellátásra (bölcsőde) gyakorolt hatásaival kapcsolatban.
A 2022. tavaszán 6 hétig tartó országos bölcsődei probléma-felmérés során kapott eredményekről már tájékoztatást nyújtottunk egy korábbi bejegyzésünkben.
A visszajelzések során kapott második legfontosabb dolgozói igényként:
A bölcsődei dolgozók önálló ágazati bértáblájának kialakítását jelölték meg a válaszadók
(azaz 3219 fő, a válaszadók kb. 50 %-a, ami a teljes bölcsődei ellátásban foglalkoztatottak 23 %-a).
A BDDSZ Gyermekvédelmi Alapszervezete online felmérést végzett a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók között és az abban kapott 60 válasz alapján alakította ki a felmérőíven található kategóriákat.
Mi a cél?
2022. 04. 27-én Szabó Krisztina, a XVII. kerületi Alapszervezet titkára nyilatkozott a Klubrádió Szolidaritás című műsorában arról, hogy fiatalként mit jelent szakszervezeti tagnak lenni, ő maga miért lett tag. Beszélt arról is, hogy szakszervezeti titkárként milyen feladatai vannak, milyen kihívások elé állítja a közösségszervezés, milyen feladatai vannak a BDDSZ-nek és mi kell ahhoz, hogy a fiatalok vonzónak találják a tagsághoz tartozást.
Közel 3 éve kezdődött kálváriánk, amit szeretnénk megosztani veletek:
Bölcsődében dolgoztunk kolléganőmmel, ő konyhai kisegítő, én mosó- és vasalónő munkakörben. Munkáltatónk iskolai végzettségként mindkettőnknél az általános iskola 8 osztályt vette figyelembe, ez alapján az „A” fizetési osztályba sorolt minket, mivel ezek a munkakörök 8 általános iskolával betölthetőek, hiába rendelkeztünk szakmunkás, ill. középfokú végzettséggel. Tudomásunkra jutott, hogy másik kerületben az ugyanebben a munkakörben dolgozók magasabb fokozatú fizetési osztályba vannak sorolva.
Megjelentek és elérhetővé váltak a Családbarát Magyarország Központ által készített standardok, amelyek a gyermekek napközbeni ellátásához illeszkednek. A két kiadvány a Bölcsődei ellátást nyújtó intézmények és a Napközbeni gyermekellátási szolgáltatások számára készült.
Jogerősen pert nyertünk tagjaink ügyében a Fővárosi Ítélőtáblánál, a volt munkáltatójuk ellen indított perben téves besorolás miatti elmaradt munkabér tárgyában.
A koronavírus járvány kezdete óta általánossá vált a telemedicinális ellátás a gyermekrendelőkben (is), vagyis hogy a gyermekorvosok telefonon keresztül diagnosztizálnak és a szülő elmondása alapján állítják ki az egészséges igazolásokat.
Jelzések, panaszok érkeztek hozzánk, hogy sok anomáliája van így a közösségben történő bölcsődei ellátásnak.
A bölcsődékben dolgozók munkavégzésük során különösen nagy terhelést tesznek váz- és izomrendszerükre, mely kihathat életminőségükre, egészségi állapotukra.
Jelen felmérésünk célja, hogy országos képet kapjunk a bölcsődei dolgozók vázizomrendszeri terheiről, problémáikról. További célunk, hogy a felmérés eredményeire figyelemmel lépéseket tegyünk, illetve prevenciós, munkaegészségügyi és munkajogi javaslatokat dolgozzunk ki annak érdekében, hogy a dolgozók egészségi állapota minél tovább megmaradjon, vagy ha már megromlott, akkor az tovább ne rosszabbodjon.
Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a szociális ágazat valamennyi dolgozóját november 12-én a Szociális Munka Napja alkalmából!
Külön köszöntjük e nap alkalmából a BDDSZ Gyermekvédelmi Alapszervezetének valamennyi Tagját!
Köszönjük mindennapi helytállásukat és munkájukat, amelyet a gyermekvédelmi intézményekben tanusítanak a koronavírus járvány idején!
Szívből gratulálunk azon szociális ágazatban dolgozóknak, akik a Szociális Munka Napja alkalmából kitüntetésben részesültek!
Örömmel tudatjuk (mi is), hogy Scheer Ferencné Éva, bölcsődei szakértő, BDDSZ ügyvivő Józsefváros Önkormányzatának döntése alapján Díszpolgári kitüntetést kapott 2021. november 7-én.
A BDDSZ 2021. október 8-9-én Budapesten tartotta XIII. Kongresszusát, amely keretében megvitatta és elfogadta a szervezet négyéves beszámolóját és középtávú programját.
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) támogatja a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) áltat meghirdetett nagygyűlést és szolidaritását fejezi ki az egészségügyi szakdolgozók béremelésre vonatkozó céljaival és felhívja tagjait, hogy lehetőségük szerint minél többen vegyenek részt a nagygyűlésen. Az egészségünk és az egészségügy mindannyiunk ügye!
Kedves Kollégák!
Szeretném megosztani tanulságként történetemet.
Diplomás kisgyermeknevelő vagyok. Több mint 2 éve egy BDDSZ fórumon értesültem arról, hogy létezik plusz illetmény további szakképesítés esetén, amennyiben a munkaidő 10%-ban hasznosul. Ez alapján nekem jár(na), mivel rendelkezem ilyen képesítéssel. Ezt meg is írtam a munkáltatómnak mellékelve a jogi hátteret. Nem jártam sikerrel, kifogásokat kerestek.
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ), a szociális ágazatban dolgozó 84 ezer foglalkoztatott 30%-os béremelésének támogatására 10 nap alatt közel 16 ezer (15.873) aláírást gyűjtött össze!
A béremlést követelő és az aláírások számát is tartalmazó petíció május 4-ei, Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter részére történő átadását követően a BDDSZ elvárja a bérrendezésről történő valós érdekegyeztetés megindítását!
Közel 3 éve kezdődött kálváriánk, amit szeretnénk megosztani veletek:
2023. április 6-án több online találkozót követően élőben is együtt gondolkodhattak az ifjúsági tagozat tagjai a budapesti egy napos találkozón.
KÖSZÖNTŐ
A 171 ÉVES MAGYARORSZÁGI BÖLCSŐDEI ELLÁTÁS DOLGOZÓI RÉSZÉRE
BÖLCSŐDÉK NAPJA ALKALMÁBÓL
2023. ÁPRILIS 21.
Az eTwinning Központi Szolgáltató Pont (CSS) online eTwinning workshopot szervez „Online Professional Development Workshop on Early Childhood Education and Care” címmel.
A háromnapos online eseményre 2023. március 29-31. között kerül sor, melyre március 16-án, éjfélig lehet jelentkezni.
Szolidaritási nyilatkozat
Előzmény:
Az Európai Tanács barcelonai ülése már 2002-ben felismerte a kisgyermekeknek szóló intézmények fejlesztésének szükségességét annak érdekében, hogy a nők munkaerőpiaci részvétele erősödjön, valamint a dolgozó szülők esetében a munka és a magánélet közötti egyensúly javuljon. Mindezek érdekében két célszámot fogalmazott meg, hogy az iskoláskor alatti gyermekek számára a minőségi és megfizethető gyermeggondozási létesítmények eléhetőek legyenek:
A Közép-európai Munkaügyi Kutatóintézet (CELSI - Central European Labour Studies Institute) 2022. november 29-én rendezte a Koragyermekkori nevelés és gondozás, és az idősek tartós ápolása Magyarországon című országos workshop panelbeszélgetését a Benczúr Hotelben.
A BDDSZ közkívánatra meghosszabbította az egységes ágazati bértábla bevezetését célzó petícióhoz kapcsolódó aláírásgyűjtési határidőt 2022. december 5-ig.
Milyen előnyökkel járhatna az egységes bértábla?
Munkavállalóknak:
2022. márciusában megjelent az MSZ 24203-7 Nevelési és oktatási épületek tervezési előírásai. 7. rész, köznapi nevén a bölcsőde építési szabvány.
A BDDSZ Ügyvivő Testülete az új szabvány munkavállalói szempontú elemzésének elvégzése után határozatot hozott arról, hogy a szabvány módosítását, illetve korrekcióját kezdeményezi. A szakszervezet álláspontja szerint a szabvány visszalépés a gyerekek biztonsága és a dolgozók vázizomrendszerének védelme szempontjából is.
Szavazzuk meg idén is Az Év Bölcsődéjét!
150 ezer forint értékű ajándékot kap a legjobb intézmény és munkahelyi közösség
A BDDSZ „Bölcsődei felmérés 2022” alapján, a szakmát leginkább foglalkoztató kérdés az önálló ágazati bértábla kialakítása és bevezetése.