Köszöntő Bölcsődék Napjára 2024
KÖSZÖNTŐ A 172 ÉVES MAGYARORSZÁGI BÖLCSŐDEI ELLÁTÁS DOLGOZÓI RÉSZÉRE
2024. ÁPRILIS 21. A BÖLCSŐDÉK NAPJA ALKALMÁBÓL
Kedves Bölcsődei Dolgozók!
KÖSZÖNTŐ A 172 ÉVES MAGYARORSZÁGI BÖLCSŐDEI ELLÁTÁS DOLGOZÓI RÉSZÉRE
2024. ÁPRILIS 21. A BÖLCSŐDÉK NAPJA ALKALMÁBÓL
Kedves Bölcsődei Dolgozók!
Alkotmánybírósághoz fordult a BDDSZ - tizenegy szakszervezettel összefogva -, a szakszervezeti tagdíjlevonás tilalma miatt.
Álláspontunk szerint a szakszervezet, mint az Alaptörvény által nevesített intézmény vonatkozásában is érvényes az, amit az Alkotmánybíróság már több vonatkozásban (környezet védelme, jogállamiság elért szintje) kimondott: alkotmányellenes a már elért védelmi szintből való visszalépés.
Kedves Tagtársunk!
A bölcsődei dolgozók aktivitásának, pereinek és jelzéseinek köszönhetően a BDDSZ 2022-ben sikeres tárgyalást folytatott a felelős minisztériummal a gyógypedagógiai pótlék kiterjesztéséről. A jogszabály módosításának köszönhetően 2023. január 1-jétől a korai fejlesztésre jogosult gyermekek bölcsődei, mini bölcsődei ellátása után egyértelműen jár pótlék a kisgyermeknevelőknek.
Az önálló bölcsődei ágazati bértáblával kapcsolatos alapvetéseink (amit megküldtünk a minisztérium felé is) a következők:
2023. március 2-án a Kormány oldalán megjelent a Köznevelésben foglalkoztatottak jogállásról és egyes kapcsolódó törvények módósításáról szóló jogszabálytervezet. Társadalmi egyeztetés során az észrevételek megküldésének határideje 2023. március 10. volt.
Több jelzés érkezett szervezetünkhöz a területről, hogy A személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII.4) SzCsM rendelet alapján a bölcsődei dajkákat regisztrálták és így továbbképzési kötelezettségük keletkezett.
A BDDSZ a Bölcsődei felmérés 2022 címet viselő országos vizsgálata során képet kapott arról, hogy az ágazatban dolgozók számára melyek a legégetőbb, megoldásért kiáltó problémák. A területről 5403 db kitöltött kérdőív érkezett vissza, és a kiértékelésük szerint 3219 fő jelölte meg a bölcsődei dolgozók önálló ágazati bértáblájának kialakítását, mint igényt.
A BDDSZ országos reprezentatív szakszervezetként képviseli továbbra is a dolgozók érdekeit!
A 2022. évi közalkalmazotti reprezentativitás megállapítási eljárás során a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) az alábbi ágazatban/alágazatban/szakágazatban ért el reprezentativitást:
A Kjt. 6/A. § (3) bekezdésében foglalt feltételnek megfelelő, ágazati (alágazati, szakágazati) szinten reprezentatív szakszervezet:
Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
Nyári megkeresésünk után 2022. október 6-án fogadta a BDDSZ vezetőségét hivatalában Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár. A kevesebb mint egyórás megbeszélésen számos téma terítékre került. Többek között, hogy:
- a dolgozók tisztességes bérezésére egy egységes ágazati bértábla a megoldás, s nem a jelenlegi kusza pótlékrendszer alkalmazása.
Szervezetünkhöz 2021. utolsó hónapjaiban számos problémajelzés futott be a bölcsődei kisgyermeknevelők, vezetők részéről a telemedicinális szolgáltatás közösségi gyermekellátásra (bölcsőde) gyakorolt hatásaival kapcsolatban.
A 2022. tavaszán 6 hétig tartó országos bölcsődei probléma-felmérés során kapott eredményekről már tájékoztatást nyújtottunk egy korábbi bejegyzésünkben.
A visszajelzések során kapott második legfontosabb dolgozói igényként:
A bölcsődei dolgozók önálló ágazati bértáblájának kialakítását jelölték meg a válaszadók
(azaz 3219 fő, a válaszadók kb. 50 %-a, ami a teljes bölcsődei ellátásban foglalkoztatottak 23 %-a).
A 170 éves születésnapra!
A Bölcsődei Múzeum Alapítvány gondozásában megjelent egy könyv a magyarországi bölcsődék 170 éves, és a Bölcsődei Múzeum 20 éves évfordulója tiszteletére:
Vokony Éva: Bölcsődei szakemberek életútja, önvallomása
A BDDSZ Gyermekvédelmi Alapszervezete online felmérést végzett a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók között és az abban kapott 60 válasz alapján alakította ki a felmérőíven található kategóriákat.
Mi a cél?
2022. 04. 27-én Szabó Krisztina, a XVII. kerületi Alapszervezet titkára nyilatkozott a Klubrádió Szolidaritás című műsorában arról, hogy fiatalként mit jelent szakszervezeti tagnak lenni, ő maga miért lett tag. Beszélt arról is, hogy szakszervezeti titkárként milyen feladatai vannak, milyen kihívások elé állítja a közösségszervezés, milyen feladatai vannak a BDDSZ-nek és mi kell ahhoz, hogy a fiatalok vonzónak találják a tagsághoz tartozást.
Közel 3 éve kezdődött kálváriánk, amit szeretnénk megosztani veletek:
Bölcsődében dolgoztunk kolléganőmmel, ő konyhai kisegítő, én mosó- és vasalónő munkakörben. Munkáltatónk iskolai végzettségként mindkettőnknél az általános iskola 8 osztályt vette figyelembe, ez alapján az „A” fizetési osztályba sorolt minket, mivel ezek a munkakörök 8 általános iskolával betölthetőek, hiába rendelkeztünk szakmunkás, ill. középfokú végzettséggel. Tudomásunkra jutott, hogy másik kerületben az ugyanebben a munkakörben dolgozók magasabb fokozatú fizetési osztályba vannak sorolva.
Megjelentek és elérhetővé váltak a Családbarát Magyarország Központ által készített standardok, amelyek a gyermekek napközbeni ellátásához illeszkednek. A két kiadvány a Bölcsődei ellátást nyújtó intézmények és a Napközbeni gyermekellátási szolgáltatások számára készült.
Jogerősen pert nyertünk tagjaink ügyében a Fővárosi Ítélőtáblánál, a volt munkáltatójuk ellen indított perben téves besorolás miatti elmaradt munkabér tárgyában.
A koronavírus járvány kezdete óta általánossá vált a telemedicinális ellátás a gyermekrendelőkben (is), vagyis hogy a gyermekorvosok telefonon keresztül diagnosztizálnak és a szülő elmondása alapján állítják ki az egészséges igazolásokat.
Jelzések, panaszok érkeztek hozzánk, hogy sok anomáliája van így a közösségben történő bölcsődei ellátásnak.
A bölcsődékben dolgozók munkavégzésük során különösen nagy terhelést tesznek váz- és izomrendszerükre, mely kihathat életminőségükre, egészségi állapotukra.
Jelen felmérésünk célja, hogy országos képet kapjunk a bölcsődei dolgozók vázizomrendszeri terheiről, problémáikról. További célunk, hogy a felmérés eredményeire figyelemmel lépéseket tegyünk, illetve prevenciós, munkaegészségügyi és munkajogi javaslatokat dolgozzunk ki annak érdekében, hogy a dolgozók egészségi állapota minél tovább megmaradjon, vagy ha már megromlott, akkor az tovább ne rosszabbodjon.
Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a szociális ágazat valamennyi dolgozóját november 12-én a Szociális Munka Napja alkalmából!
Külön köszöntjük e nap alkalmából a BDDSZ Gyermekvédelmi Alapszervezetének valamennyi Tagját!
Köszönjük mindennapi helytállásukat és munkájukat, amelyet a gyermekvédelmi intézményekben tanusítanak a koronavírus járvány idején!
Szívből gratulálunk azon szociális ágazatban dolgozóknak, akik a Szociális Munka Napja alkalmából kitüntetésben részesültek!
Örömmel tudatjuk (mi is), hogy Scheer Ferencné Éva, bölcsődei szakértő, BDDSZ ügyvivő Józsefváros Önkormányzatának döntése alapján Díszpolgári kitüntetést kapott 2021. november 7-én.
A BDDSZ 2021. október 8-9-én Budapesten tartotta XIII. Kongresszusát, amely keretében megvitatta és elfogadta a szervezet négyéves beszámolóját és középtávú programját.
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) támogatja a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) áltat meghirdetett nagygyűlést és szolidaritását fejezi ki az egészségügyi szakdolgozók béremelésre vonatkozó céljaival és felhívja tagjait, hogy lehetőségük szerint minél többen vegyenek részt a nagygyűlésen. Az egészségünk és az egészségügy mindannyiunk ügye!
Kedves Kollégák!
Szeretném megosztani tanulságként történetemet.
Diplomás kisgyermeknevelő vagyok. Több mint 2 éve egy BDDSZ fórumon értesültem arról, hogy létezik plusz illetmény további szakképesítés esetén, amennyiben a munkaidő 10%-ban hasznosul. Ez alapján nekem jár(na), mivel rendelkezem ilyen képesítéssel. Ezt meg is írtam a munkáltatómnak mellékelve a jogi hátteret. Nem jártam sikerrel, kifogásokat kerestek.
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ), a szociális ágazatban dolgozó 84 ezer foglalkoztatott 30%-os béremelésének támogatására 10 nap alatt közel 16 ezer (15.873) aláírást gyűjtött össze!
A béremlést követelő és az aláírások számát is tartalmazó petíció május 4-ei, Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter részére történő átadását követően a BDDSZ elvárja a bérrendezésről történő valós érdekegyeztetés megindítását!
Közel 3 éve kezdődött kálváriánk, amit szeretnénk megosztani veletek: