Jogszabályok

Fontos jogszabályok a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről

2020. november 10-én 22:30 perckor megjelent a Magyar Közlöny 2020. évi 242. száma, amely teljes terjedelmében a november 3-án kihirdetett veszélyhelyzettel, illetve a veszlélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szól. A rendelet november 11-én (00:00-kor, azaz a megjelenéstől számított 1,5  óra múlva lép) lép hatályba.

Gyermekvédelmi szakellátás pedagógus munkaköreiben foglalkoztatottak 10%-os ágazati szakmai pótléka 2020. július 1-jétől

Mint ahogyan azt korábban már közreadtuk, 2020. július 1-jétől a pedagógus életpálya hatálya alá tartozó dolgozóknál a 326/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 16.§-ának új  (11) bekezdése alapján "A pedagógus előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó foglalkoztatott a (9) bekezdésben foglaltak alapján a pótlék és illetményeltérítés nélkül számított illetménye tíz százalékának megfelelő ágazati szakmai pótlékra jogosult."*

2020 évi bérintézkedésekhez kapcsolódó fontos finanszírozási rendeletek jelentek meg a 156-os Magyar Közlönyben

A Magyar Közlöny 2020. évi 156. számában megjelent:

  • A  Kormány 305/2020. (VI. 30.) Korm. rendelete a települési önkormányzatok által biztosított egyes közszolgáltatásokat érintő bérintézkedések kiadásainak támogatásáról.

Július 1-jétől 10 százalékos ágazati szakmai pótlék jár a pedagógus életpálya hatálya alá tartozó bölcsődei és gyermekvédelmi dolgozóknak is

2020. július 1-jétől a pedagógus életpálya hatálya alá tartozó dolgozóknál a 326/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 16.§-ának új  (11) bekezdése alapján "A pedagógus előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó foglalkoztatott a (9) bekezdésben foglaltak alapján a pótlék és illetményeltérítés nélkül számított illetménye tíz százalékának megfelelő ágazati szakmai pótlékra jogosult."*

Az ETUC magyarországi tagszervezeteinek véleménye a „koronavírus” kapcsán kialakult munkajogi kérdésekről

Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) magyarországi tagszervezetei, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a LIGA Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) közös állásfoglalást fogadott el a koronavírus kapcsán kialakult munkajogi kérdésekről.

Számos szakmai szabály módosul (márc.9.) hétfőtől

Megjelent az emberi erőforrások minisztere 6/2020. (III. 6.) EMMI rendelete, amely módosítja a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendeletet.
Kihirdetve: a Magyar Közlöny 2020. évi 36. számában (2020. március 6-án).