Friss

Kis lépés a BDDSZ-nek, remélhetőleg nagy lépés lesz a szakmának!

2022. márciusában megjelent az MSZ 24203-7 Nevelési és oktatási épületek tervezési előírásai. 7. rész, köznapi nevén a bölcsőde építési szabvány.

A BDDSZ Ügyvivő Testülete az új szabvány munkavállalói szempontú elemzésének elvégzése után határozatot hozott arról, hogy a szabvány módosítását, illetve korrekcióját kezdeményezi. A szakszervezet álláspontja szerint a szabvány visszalépés a gyerekek biztonsága és a dolgozók vázizomrendszerének védelme szempontjából is. 

Egyeztetés Hornung Ágnes családokért felelős államtitkárral (KIM)

Nyári megkeresésünk után 2022. október 6-án fogadta a BDDSZ vezetőségét hivatalában Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár.  A kevesebb mint egyórás megbeszélésen számos téma terítékre került. Többek között, hogy: 
 - a dolgozók tisztességes bérezésére egy egységes ágazati bértábla a megoldás, s nem a jelenlegi kusza pótlékrendszer alkalmazása.

Szakmai konferencia Egyenes derékkal jöttünk - Vágy és valóság címmel

A BDDSZ Egyenes derékkal jöttem - Vágy és valóság címmel szakmai konferenciát szervez. Középpontba helyezi a dolgozókat és arra keres válaszokat, hogy ki és hogy védi őket.

Konferencia időpontja: 2022. október 18. 09:00-15:30

A részvétel regisztrációhoz kötött!
Regisztráció: https://forms.gle/8ApT5GqLu8GxF9XKA

Elhunyt Temesvári Róbertné Akócsi díjas kisgyermeknevelő

Sajnálattal adjuk hírül, hogy elhunyt Temesvári Róbertné Akócsi Ágnes Díjas csecsemő-gondozó.

Nagy fájdalom ez nem csak családtagjainak, de kollégáinak és mindenkinek, aki ismerte. Panni 68 évet töltött gyerekek között, az elejétől a végéig imádott velük lenni, odaadással, felelősséggel végezte munkáját.

Munkavédelem, munkajog, érdekegyeztetés és egy kis szakmázás - BDDSZ tisztségviselői képzés

Két napos továbbképzést tartottunk a BDDSZ tisztségviselői részére (2022.08.25 - 26-án) Balatonszemesen (a VDSZ üdülőjében), amelyre az ország 30 helyéről 50 elkötelezett kolléga érkezett, akik közül többségük alapszervezeti titkár, vagy bizalmi feladatokat látnak el.
A jó hangulatú, de feszített tempójú képzésen két külső és négy belső előadó segítségével kerültek feldolgozásra az egyes témák.

I. nap.