Megjelent a veszélyhelyzet idejére vonatkozó bölcsődei finanszírozásról szóló rendelet

Megjelent a veszélyhelyzet idejére vonatkozó bölcsődei finanszírozásról szóló rendelet

2020.12.09. sze - 10:39
Posted in:

A Magyar Közlöny 272. számában mai napon megjelent a a bölcsődei ellátás állami támogatásának a veszélyhelyzettel összefüggő egyes rendelkezéseiről szóló 568/2020 (XII.9.) Korm. rendelet

A rendelet a következő szövegezéssel módosítja a 2020 évi költségvetési törvényben rögzített bölcsődei finanszírozási szabályokat, az őszi, azaz ez évi második veszélyhelyzet idejére nyújtott bölcsődei ellátásra vonatkozóan:


"A  bölcsődei nevelési év kezdetétől a támogatás szempontjából figyelembe vehető beíratott gyermekek számán a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló 369/2013. (X. 24.) Korm. rendelet alapján a Szolgáltatói Nyilvántartásba bejegyzett férőhelyszám 80%-át kell érteni a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnésének napjáig."

A rendelet az állami támogatást igénybe vevő klasszikus, mini, munkahelyi és családi bölcsődére is vonatkozik,  fenntartótól függetlenül.

A 272. számú Magyar Közlöny letölthető a mellékletből.

Letölthető dokumentum