"Egyenes derékkal jöttem" akkreditált képzés beszámolója - Budaörs
2025 szeptember első hetében megrendezésre került az "Egészségtudatosság a bölcsődében - Egyenes derékkal jöttem" című akkreditált továbbképzésünk Budaörsön. Izgatottan készültünk, hiszen nagy öröm volt, hogy egy egyesített bölcsőde intézmény helyszínt biztosítva, meghívta a tanfolyamot, amelynek gyógytornász előadója itt dolgozik. Hazai pályán mutatkozott be előadóként. Továbbá először fordult elő, hogy a magasabb vezető is részt vett a tanfolyamon ráadásul úgy, hogy többségében a saját kollégái társaként volt jelen.
Hozzátenném, hogy a BDDSZ-nél főállásban eltöltött három évem alatt sokszor találkoztam olyan kialakult helyzettel, amikor a vezető és a beosztottjai között elmérgesedett a helyzet, nem találtak utat egymáshoz, a dolgozók féltek a vezetőjük előtt kifejezni az érzéseiket, sérelmeiket, vágyaikat. Okozhatott volna mindezért ezen a képzésen is nehézséget a vezető jelenléte. De nem így történt.
Már a továbbképzés legelején is kézzel fogható volt az oldott, jó hangulat, a felszabadultság. Egyértelmű volt, hogy a jelenlévők ismereteket szerezni jöttek, tanulni szeretnének abból a célból, hogy együtt, közösen tudják a legmagasabb színvonalú szolgáltatást biztosítani a kisgyermekeknek és családjaiknak, úgy, hogy közben saját vázizomrendszeri egészségüket is védik. A más intézményből érkezők is befogadó közegre találtak ebben az összeszokott és egymásra támaszkodó csapatban.
Előadóink kivétel nélkül élvezték a közös munkát, a közös gondolkodást. Felvillanyozó volt a folyamatos érdeklődés, a tudásvágy, ami a 20 fős csoporttól felénk áradt. A csodálatos vendéglátásért külön köszönetet mondunk ezúton is!
S hogy hogy érezték magukat a résztvevők? Mondják el ők:
„A prevenciót nagyon fontosnak tartom. Ennek fényében a mai gyakorlati feladatok szuperek voltak. Sok olyan elváltozásra hívták fel a figyelmünket, amikről eddig nem is hallottam. Ráadásul egyből elsajátíthattuk a kórkép kialakulását megakadályozó tornát is.”
„Az előadó felkészültsége, szakmai tapasztalata az egész napos képzés alatt tapasztalható volt. Ma is hasznos információkat hallottunk. A szituációs gyakorlatok tanulságosak voltak. Jó hangulatban telt a képzés. Minden előadó felkészült, tartalmas oktató anyagot mutatott be, a gyakorlatok hasznosak voltak, jó hangulatban telt az egész hét.”
„Különösen értékesek voltak számomra a gyakorlati feladatok, amelyek az egészségünk megőrzését szolgálják, hogy mit tudunk tenni magunkért. Tanulságos, kifejezetten motiváló élmény volt ez a nap a délutáni helyzetgyakorlattal együtt.”
„... kiváló volt. Jól fel volt építve, sok saját tapasztalatból hozott példákkal tűzdelve, amihez mi is tudtunk kapcsolódni, kiegészíteni.”
„ ... rendkívül interaktív volt, gyakorlati megközelítése, előadásmódja még közelebb hozta a témát. A délutáni játékos feladatok segítettek elmélyíteni a hallottakat.”
A tanfolyam végén azt kértük, hogy mindenki keressen egy szót, ami leginkább jellemzi neki ezt a továbbképzést, amit elvisz ebből a hétből. Bár 20 fő vett részt a továbbképzésen, annyira belemelegedtek, hogy picivel több szó született, mint amennyien voltak.
gyakorlatias |
egészségtudatos |
kötetlen |
tudatosságnövelő |
megerősítő |
feltöltő |
figyelemfelhívó |
preventív |
önbizalomnövelő |
építő |
hasznos |
edukatív |
ismeretbővítő |
fejlesztő |
jó hangulatú |
értékes |
fontos |
játékos |
interaktív |
intenzív |
fókuszált |
elgondolkodtató |
szuper |
|
Köszönjük, hogy velünk voltatok, hogy figyeltetek, hogy tovább viszitek a tanfolyam jó hírét, és a hallottakat a szakmában! Együtt, egymásért messzebbre jutunk!
Aki még nem vett részt a továbbképzésünkön, szeretettel várjunk a jövőben!
Néhány szabad hely még van az október 13-17. közötti tanfolyamunkra, ami Újpesten lesz.
Jelentkezni itt tudtok!
Az összefoglalót készítette: Scheer Barbara
