|
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (
MNÜA) a Magyar Köztársaság Kormánya, valamint hat
szakszervezeti konföderáció által 1992-ben létrehozott közhasznú tevékenységet
ellátó civil szervezet, az
üdülési csekk kibocsátója.
A munkáltatók egyre növekvő arányban ismerik
fel annak szükségességét, hogy közreműködjenek munkavállalóik, volt
munkavállalóik és ezen személyek közeli hozzátartozóinak pihenéséhez,
üdüléséhez, kikapcsolódásához. Ezen túlmenően a dinamikus növekedéshez nagymértékben
hozzájárult a korszerű on-line megrendelési lehetőség bevezetése is.
Az elmúlt évek kedvező változásaként
folyamatosan bővül az Üdülési Csekk felhasználhatóságának köre és ezáltal,
egyre több belföldi szolgáltató csatlakozhat az Üdülési Csekk rendszerhez. Jelenleg
tizenkétezer elfogadóhely várja az üdülési csekk tulajdonosokat különböző
szolgáltatásaival. A szolgáltatók sokszínűsége biztosítja, hogy a mintegy
kétmillió Üdülési Csekkel rendelkező felhasználó mindegyike találhasson
magának, igényének megfelelő szolgáltatást.
ÜDÜLÉSI CSEKK
Az üdülési csekkrendszer célja, hogy mind többen hazai
szolgáltatók segítségével pihenjenek, kikapcsolódjanak, üdüljenek,
sportoljanak, egészségüket megőrizzék, a betegségeket megelőzzék.
Az üdülési csekk révén egyre több személy tud támogatott
módon üdülni, pihenni, rekreálódni, kikapcsolódni, felfrissülni, azaz teljesebb
emberi életet élni.
Az üdülési csekk természetbeni juttatásként nyújtható támogatás.
Üdülési csekket adó- és járulék kedvezménnyel kaphat: munkavállaló,
szövetkezeti tag, szakszervezeti tag, nyugdíjas, gazdasági társaság személyes
közreműködő tagja és mindezen személyek közeli hozzátartozói, szakképző iskolai
tanuló, kötelező szakmai gyakorlatának ideje alatt a hallgatónak, Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pályázatai
alapján szociálisan rászoruló.
Az üdülési csekket -
az adóév első napján érvényes havi minimálbér összegéig - adó- és járulékmentesen
adhat munkáltató, szövetkezet, szakszervezet, Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány,
gazdasági társaság (a személyesen közreműködő tagjának). Annak a magánszemélynek
- vagy törvényes képviselőjének -, aki üdülési csekket ellenérték nélkül kap
vagy engedménnyel vásárol, a csekket átadó kifizető számára nyilatkozatot kell
adnia.
Ha a magánszemély az adóévben több kifizetőtől is átvett
ellenérték nélkül vagy engedménnyel üdülési csekket (csekkeket), akkor
részletezve kell feltüntetnie az egyes kifizetőktől átvett tételeket.
Amennyiben nem kapott ellenérték nélkül vagy engedménnyel üdülési csekket,
akkor erről nyilatkoznia kell.
A kifizetőnek - a másolati példányon - cégszerű aláírással
kell igazolnia a fenti nyilatkozat átvételét; a magánszemélynek ezt a másolatot
az elévülési idő lejártáig meg kell őriznie.
A kifizetőnek az ellenérték nélkül vagy engedménnyel
magánszemélynek juttatott üdülési csekkek értékéről, az engedmény mértékéről és
a megfizetett adóról magánszemélyenként, az adóazonosító jel feltüntetésével
adatot kell szolgáltatnia az adóhatóság számára. Javasoljuk, hogy az üdülési
csekk átvételekor a fentiekben leírt adatokat külön írja fel magának!
Az üdülési csekk ingyenes juttatása adózási szempontból
természetbeni juttatásnak minősül. A mindenkori minimálbért meghaladó rész
(korlátozás nélkül) adóköteles, amelynek közterheit a juttató viseli.
Az üdülési csekk olyan utalvány, amelyet névértéken váltanak
be az elfogadóhelyek.
Az elfogadóhelyeket a helyszínen matrica jelzi: "Üdülési
Csekk ELFOGADÓHELY"
Az üdülési csekk elfogadóhelyek és az üdülési csekk pluszt
nyújtó szolgáltatók címlistája megtalálható a www.udulesicsekk.hu honlapon.
AZ ÜDÜLÉSI CSEKK FELHASZNÁLÁSA
12
000-nél is több elfogadóhely |
Az
Üdülési Csekket a csekktulajdonosok a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Üdülési
Csekk forgalmazására létrehozott, az alapítvány kizárólagos tulajdonában lévő
Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-vel szerződéses viszonyban álló belföldi
szolgáltatóknál használhatják fel. Az elfogadóhelyeket jól láthatóan
elhelyezett matrica jelzi a következő felirattal: Üdülési Csekk ELFOGADÓHELY.
Az alábbi szolgáltatások fizethetők Üdülési Csekkel:
|
Szállás és hozzá kapcsolódó egyéb szolgáltatások
Az elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező szállásszolgáltatók szálláshely
szolgáltatása és ahhoz közvetlenül kapcsolódó egyéb saját szolgáltatásai
(étkezőhelyi-, fürdő-, gyógyászati-, rekreációs-, szabadidősport-, wellness
szolgáltatás, stb.). |
|
Étkezés
Elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező szolgáltatók étkezési szolgáltatása. |
|
Utazási szolgáltatások
Az elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező utazási irodák igénybevételével
szervezett belföldi turisztikai szolgáltatások költsége. |
|
Vonatutak
Az elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező távolsági vasúti tömegközlekedési
szolgáltatást nyújtó vállalkozások járataira szóló egyirányú, vagy menettérti
menetjegyei. |
|
Buszutak
Az elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező távolsági tömegközlekedési
szolgáltatást nyújtó vállalkozások járataira szóló egyirányú, vagy menettérti
menetjegyei. |
|
Hajóutak
Az elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező belföldi hajózási szolgáltatást
nyújtó vállalkozások menetjegyei. |
|
Sétarepülés
Az elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező sétarepülési szolgáltatást nyújtó
vállalkozások menetjegyei. |
|
Autópálya díj
Az elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező autópálya matricát értékesítő
helyeken négy és tíz napos autópálya matrica megvásárlása. |
|
Kulturális szolgáltatások
Az elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező színházak, múzeumok, fesztiválok, egyéb kulturális rendezvények
belépőjegyei, bérletei, valamint könyvtári szolgáltatás. Továbbá
felhasználható olyan oktatási
szolgáltatásra, mely iskolarendszerű közoktatás, felsőoktatás
és az iskolarendszerű szakképzés körén kívül eső, szervezett formában (tanfolyam) folyó oktatás, képzés,
amely meghatározott hatósági bizonyítvány, valamely foglalkozás, munkakör
ellátásához szükséges képesítés megszerzésére készít fel. (Kivéve:
Jogosítvány megszerzése) |
|
Mozijegyek
Az elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező mozi belépőjegyei. |
|
Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés
A fizikai és szellemi rekreáció igen széles körét felölelő szolgáltatások
(Wellness, Fitness, természetgyógyászat, fogászat, stb.) ellenértéke,
valamint az egészségbiztosítás Üdülési Csekkel fizethető az elfogadóhelyi
szerződéssel rendelkező szolgáltatóknál. |
|
Fürdő- és uszodai szolgáltatások
Az elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező fürdő- és uszodai szolgáltatást
nyújtó vállalkozások belépőjegyei, bérletei vásárolhatóak meg. |
|
Sport- és szabadidő szolgáltatások
Az elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező sportszövetségek,
szabadidősport-szolgáltatások részvételi díja, bérletek ára és egyéb
részvételi díjak.
Vidámpark, HUNGARORING és HUNGEXPO rendezvények belépőjegyei, valamint
Magyarország horgászható területeire értékesített horgászengedélyek,
horgászjegyek vásárolhatóak meg az elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező
szolgáltatóknál. |
|
Állat- és növénykerti belépők
Az elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező állat- és növénykertek belépőjegye. |
|
Kölcsönzés
Elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező vállalkozásoknál igénybe vehető
szabadidős cikk (kerékpár, vízi bicikli, kenu, stb.), gépkocsi,
motorkerékpár, lakókocsi kölcsönzésének ellenértéke. |
|
Belföldi utasbiztosítás
Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. fiókjaiban megkötött belföldi
utasbiztosítás díja. |
|
Internet előfizetés
Elfogadóhelyi szerződéssel rendelkező vállalkozásoknál igénybe vehető
internetes szolgáltatás ellenértéke. |
Több alkalommal is felhasználható |
A különböző címletértékben gyártott Üdülési Csekkek tetszés szerint
felhasználhatóak, akár eltérő időpontokban is.
KI KAPHAT ÜDÜLÉSI
CSEKKET? (ADÓKEDVEZMÉNNYEL)
Üdülési
Csekkhez az alábbiak szerint lehet hozzájutni:
Munkavállaló, szövetkezeti tag, szakszervezeti tag, nyugdíjas, gazdasági
társaság személyes közreműködő tagja és mindezen személyek közeli hozzátartozói,
szakképző iskolai tanuló, Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pályázatai alapján
szociálisan rászoruló.
KI ADHAT ÜDÜLÉSI CSEKKET?
(ADÓKEDVEZMÉNNYEL)
Munkáltató, szövetkezet, szakszervezet, Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.
AZ ÜDÜLÉSI CSEKKEK FELHASZNÁLÁSA
Az Üdülési Csekken
megnevezett Felhasználó - a továbbiakban Felhasználó - a nevére szóló Üdülési
Csekkeket a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Üdülési Csekk forgalmazására
létrehozott, az Alapítvány kizárólagos tulajdonában lévő Nemzeti Üdülési
Szolgálat Kft.-vel - a továbbiakban Forgalmazó - szerződéses viszonyban álló, a
jelen Weboldalon található belföldi elfogadóhelyeken használhatja fel Üdülési
Csekkel fizethető szolgáltatások ellenértékeként. Az Üdülési Csekk
felhasználására kizárólag a Felhasználó jogosult, más személyre át nem
ruházható. A Felhasználónak lehetősége van a szolgáltatások bármelyikét vele
közösen igénybevevő magánszemélyek költségeit is a nevére szóló Üdülési Csekkel
kifizetni.
AZ ÜDÜLÉSI CSEKK ÉRVÉNYESSÉGE
Az Üdülési Csekkek felhasználására az Üdülési Csekken feltüntetett érvényességi
időn belül (annak gyártásától számított egy év) van lehetőség. A lejárt Üdülési
Csekk fizetőeszközként nem fogadható el, cseréjére vagy a névérték pénzben
történő megtérítésére nincs lehetőség.
ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
Az Elfogadóhely köteles az
Üdülési Csekket legalább névértéken elfogadni, de nem jogosult az igénybevett
szolgáltatások ellenértékén felüli összeget készpénzben visszaadni, sem pedig
az Üdülési Csekket részben vagy egészben készpénzre váltani. Amennyiben a
szolgáltatások ellenértéke meghaladja a Felhasználó rendelkezésére álló Üdülési
Csekkek értékét, a különbözetet a Felhasználónak ki kell egyenlítenie.
AZ ÜDÜLÉSI CSEKKEK LETILTÁSA
Amennyiben az Üdülési
Csekk a Felhasználónak történő átadást követően, de annak felhasználása előtt
kerül ki a Felhasználó birtokából, úgy a Felhasználó írásos bejelentés
formájában kezdeményezheti azok letiltását. A bejelentésnek tartalmaznia kell a
Támogató nevét, az elveszett Üdülési Csekkek darabszámát, értékét, sorszámát,
Felhasználójának nevét, aláírását és értesítési címét. Amennyiben a Felhasználó
a Támogató által nevesített, letiltani kívánt üdülési csekkek számát tévesen
adja meg, az ebből eredő hibás letiltás következményeiért a Forgalmazó nem vállal
felelősséget.
A letiltáshoz szükséges formanyomtatvány jelen weboldal
Ügyfélszolgálat/Nyomtatványok címszó alatt megtalálható.
A bejelentést levélpostai küldeményként a 1593 Budapest, Pf. 737. címre, vagy
faxon a 06-1/319-7511 számra kell megküldeni. A letiltás megtörténtéről
Forgalmazó írásos értesítést küld a letiltást kezdeményezőnek.
A letiltott csekkek állományát Forgalmazó a bejelentést követő hét első
munkanapján teszi közzé a 06-1/248-2150 információs telefonszámon, és jelen
weboldal Elfogadóhelyek/Letiltott csekkek menüpontjában.
A letiltást követő 60 nap elteltével, a csekkek érvényességi idején belül a
letiltott Üdülési Csekk újra gyártása kezdeményezhető az Üdülési Csekkek
cseréje fejezetben részletezett módon, amennyiben a letiltott Üdülési Csekk a
közzétételt megelőző dátummal elfogadásra nem került. A szabályos elfogadás
tényéről Forgalmazó írásos értesítést küld a letiltást kezdeményezőnek.
AZ ÜDÜLÉSI CSEKK CSERÉJE
A megvásárolt Üdülési
Csekk visszaváltására nincs mód. Az Üdülési Csekk - érvényességi idején belül -
az alábbi okokból cserélhető:
- a lejárati határidő meghosszabbítása céljából, az érvényes, fel nem használt,
kicserélendő csekkek csatolásával;
- letiltást követően, a letiltás bejelentésének időpontjától számított 60 nap
elteltével, ha az ellenőrző vizsgálatok eredménye nem szól a csere ellen.
A csere személyesen vagy meghatalmazott útján kezdeményezhető saját
ügyfélszolgálati irodáinkban, illetve postai úton a 1593 Budapest, Pf. 737.
címre küldött kérvényben.
Az újragyártott Üdülési Csekkek a cserélt csekkekkel azonos címletértékű,
azonos csoportosítási rend szerint összeállított formában kerülnek legyártásra.
Az Üdülési Csekkek újragyártásának díja a cserélendő Üdülési Csekkek
összértékének 10%-a + áfa, de minimum
1.000 Ft + áfa. A kezelési díjról kiállított
számlát Forgalmazó a Felhasználó lakcímére postai úton küldi meg, melynek
ellenértékét a számlalevél alján perforációval leválasztható postai
készpénz-átutalási megbízáson egyenlítheti ki.
Lehetőség van több magánszemély tulajdonában lévő Üdülési Csekk egy rendelésen
- továbbiakban gyűjtő rendelés - belül kezdeményezett újragyártására, a
cserélendő csekk bármelyikének tulajdonosa - továbbiakban, mint Koordinátor -
által. Gyűjtő rendelés esetén a kezelési díjról kiállított számla a Koordinátor
lakcímére kerül megküldésre, fizetési kötelezettség Őt terheli.
Elszakadt, megrongálódott, kimosott csekket abban az esetben lehet saját
kezűleg megragasztani, ill. a továbbiakban is felhasználni, ha a csekken
feltüntetett adatok mindegyike jól látható, és a beazonosítás nem ütközik
akadályokba. Ha a rongálódás következtében ezek a feltételek nem valósulnak
meg, akkor a csekk cseréje elengedhetetlen.
A csererendelés alapján legyártott Üdülési Csekkek átvételére kizárólag a cserét
kezdeményező Felhasználó, vagy a gyűjtő rendelést kezdeményező Koordinátor,
illetve ezek meghatalmazottjai jogosultak a csereigénylés során megjelölt, vagy
lakcíme szerint illetékes Forgalmazó saját, illetve megbízott ügyfélszolgálati
irodájában, a kezelési díj Forgalmazó bankszámláján történő jóváírását követő
15 munkanap elteltével, külön értesítés nélkül.
AZ ÜDÜLÉSI CSEKKEK SZEMÉLYES ÁTVÉTELÉHEZ AZ ALÁBBI
IGAZOLÁSOKRA VAN SZÜKSÉG:
- Felhasználó, vagy gyűjtő
rendelés esetén Koordinátor érvényes régi típusú személyi igazolványa, vagy
régi típusú személyi igazolvány és lakcímigazoló kártya, vagy új típusú
személyi igazolvány (kártya) és lakcímigazoló kártya, vagy új típusú
gépjárművezetői engedély (kártya) és lakcímigazoló kártya, vagy útlevél és
lakcímigazoló kártya.
- vagy a Felhasználó, vagy gyűjtő rendelés esetén a Koordinátor meghatalmazása,
amely megfelel a Polgári perrendtartás 196.§ (1) bekezdésében foglaltaknak és a
meghatalmazott érvényes személyi igazolványa, vagy egyéb - meghatalmazásban
feltüntetett - személyét igazoló okmánya.
A megrendelések ügyfélszolgálati irodában történő részleges kiadására nincs
lehetőség!
AZ ÜDÜLÉSI CSEKKEL MÁR ELŐRE
KIFIZETETT SZOLGÁLTATÁS LEMONDÁSA
Amennyiben a Felhasználó
az általa megrendelt szolgáltatás ellenértékét a nevére szóló Üdülési
Csekkekkel előzetesen kiegyenlíti, de a szolgáltatás igénybe vételétől ezt
követően eláll, úgy az adott elfogadóhelyen érvényes lemondásra vonatkozó
szabályok figyelembevételével kérheti az elfogadóhelytől más szolgáltatás felajánlását.
Amennyiben az elfogadóhely más szolgáltatást felajánl, és a Felhasználó az így
felajánlott szolgáltatást elfogadja, úgy a korábban fizetési eszközként átadott
Üdülési Csekkek értéke beszámít a felajánlott és elfogadott szolgáltatás
ellenértékébe.
Szállás és ahhoz közvetlenül kapcsolódó egyéb szolgáltatás, illetve utazási
irodai szolgáltatás Felhasználó általi lemondása esetén az Elfogadóhely
jogosult a Szerződésben megjelölt egyéb szolgáltatásait felajánlani az Üdülési
Csekkel előzetesen kifizetett szolgáltatás helyett, az Elfogadóhelyen érvényes
lemondási feltételek figyelembe vételével. Ha az Elfogadóhely más szolgáltatást
felajánl és a Felhasználó a felajánlást elfogadja, a korábban fizetési
eszközként átadott Üdülési Csekk értéke beszámít a felajánlott és elfogadott
szolgáltatás értékébe. Amennyiben a Felhasználó nem kíván élni ezzel a
lehetőséggel, úgy az Elfogadóhely kizárólag a már elfogadott Üdülési Csekk
visszaadására jogosult. Amennyiben Elfogadóhely az Üdülési Csekket aláírásával
vagy pecsétjével az elfogadást követően érvénytelenítette, az Üdülési Csekk
Felhasználó által kezdeményezett újragyártásának van helye. Egyéb szolgáltatás
lemondására nincs lehetőség.
Nem jogosult az Elfogadóhely a Felhasználó által lemondott szolgáltatás -
előzetesen Üdülési Csekkel kifizetett - ellenértékét a Felhasználó számára
készpénzben megtéríteni.
|