• Béremelés

Mit tudunk az október 8-ai miniszterelnöki béremelésekre vonatkozó bejelentésről?

Mit tudunk az október 8-ai miniszterelnöki béremelésekre vonatkozó bejelentésről?

2021.10.14. cs - 15:03
Posted in:

2021. október 8-án reggel a Kossuth Rádió műsorában a miniszterelnök, a bölcsődei és szociális területen dolgozók számára 20%-os, a kulturális szektorban dolgozók számára szintén 20%-os, míg a pedagógusok számára 10%-os, az ápoló személyzet számára  21%-os béremelést jelentett be.

A bejelentés napján Csóti Csaba a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke soron kívüli  nyilatkozatott adott ki: "A jelenlegi ismereteink szerint e bejelentésből egyáltalán nem következik, hogy az ezen ágazatban dolgozók teljes köre számára valóban egységesen 21-20-10 százalékos béremelésre kerül majd sor, pláne nem várható a nettó keresetek ilyen arányú emelkedése!
Ezért a SZEF felhívja a magyar kormányt, mint a közszolgáltatásokban a bér- és a pótlékrendszer működtetőjét és finanszírozóját, hogy haladéktalanul kezdjen érdemi egyeztető tárgyalásokat az ágazati szakszervezetekkel, egységes jellegű béremelés esetén pedig a SZEF-et is vonja be a vonatkozó jogszabályok kidolgozásába!
"

Szűcs Viktória a Népszava témával kapcsolatos kérdésére jelezte, – „Várjuk meg a részleteket” – mindössze ennyit mondott a béremelésekről a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) október 8-án nyílt kétnapos kongresszusán megjelent Kovácsné Bárány Ildikó bölcsődékért felelős miniszteri biztos.
Szűcs Viktória, a szakszervezet elnöke most azzal számol, hogy a 11 500 bölcsődei dolgozóból az intézmények technikai dolgozói a legjobb esetben kezdőként 47 500, negyven éves tapasztalattal pedig majdnem 53 ezer forintos többletet kaphatnak, egy kisgyermeknevelő pedig alsó hangon több mint 65 ezer forinttal kaphat többet bruttóban. Ezek egyelőre csak belső számítások, de a BDDSZ elnöke szerint már csak azért is kellett volna az egyeztetés ezekről a kérdésekről, mert a legutóbbi béremelésnél így szúrták ki az érdekvédők, hogy a kormány javaslata alapján a diplomások bére a középfokú végzettségűek pénze alá került volna.

Október 13-án (szerdán) 14 órától a Klubrádió Szolidaritás című műsorában, Bálint Klára ügyvivő nyilatkozott az október 8-án bejelentett bölcsődei területet is érintő béremelésről. A műsorban hallhatóak még a társterületek meghívottjai: Dobrovits Orsolya, a KKDSZ Kulturális Szakszervezet elnöke, Köves Ferenc, a SZÁD - Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete elnöke is.

Hangsúlyozzuk, hogy a bejelentést nem előzte meg semilyen egyeztetés, a bölcsődei dolgozók képviseletét ellátó reprezentatív BDDSZ-szel. Így egyelőre a sajtóértesülésekből és helyettes-államtitkári közösségi média posztokból tájékozódunk és modellszámításokat végzünk, mit jelenhet ez a bejelentés a bölcsődei és gyermekvédelmi területen dolgozóknak. (Emlékeztetünk, hogy májusban közel 16 ezer aláírással támogatott peticiót vittünk a minisztériumba 30%-os béremelést követelve.)

Természetesen soron kívüli egyeztetést kértünk az illetékes tárcáknál a témában, amelyekről megtartásukat követően, beszámolunk.